A porcelánról

A porcelán a kerámiaipar legnemesebb anyaga. Magas tűzön, mázasan 1200°C és 1400°C között tömörre kiégetett, kagylós törésű kerámia. Legfőbb tulajdonságai a keménység, áttetszőség és fehérség, amelyek kiemelik a többi kerámiaipari termék közül. Keménységét és további fizikai tulajdonságait leginkább a mullitnak köszönheti; ez az ásvány tipikusan 1100°C fölött keletkezik a porcelán egyik fő alapanyagából, a kaolinból.

A porcelánt Kína Honan tartományában találták föl a Tang-dinasztia (618–907) idején, majd igazán népszerűvé a 14. századtól a Császári Porcelánkészítő Manufaktúra tette. A kínai udvar számára készített pikkelyszerű, narancshéj-hatást nyújtó mázas darabok a 15. században jelentek meg. Az első kínai porcelántárgyakat a középkori keresztes lovagok hozták el Európába, ahol azokat szépségük és különlegességük hamarosan rendkívül népszerűvé tette. Az igazi kínai porcelán mindmáig luxuscikk.

Nevének eredete

A porcelán ma is elterjedt neve az olasz/latin porcella (fiatal emse = nőstény sertés) szóból származik. Az európai porcelángyártás előtt ugyanis azt hitték, hogy a porcelán tojáshéjból, kaurikagylóból, halpikkelyből és halenyvből készül, a kaurikagyló pedig a disznó hátához hasonló színű és alakú.

Összetétele

A porcelán legfőbb alapanyaga a kaolin, melynek legtöbb tulajdonságát köszönheti. A kaolin önmagában csak igen magas hőmérsékleten égethető tömörré, ezért olvasztó hatású anyagokat, földpátokat, meszet adagolhatnak a porcelánmasszákhoz, csökkentve azok tömörödési hőmérsékletét. Az így kapott massza viszont még nem eléggé plasztikus, nem eléggé formázható, a hozzáadott olvasztó hatású anyagok csökkentik a kaolin amúgy sem kiugró plasztikusságát. A harmadik fő komponens a finomra őrölt kvarc, mely a porcelánok áttetszőségéért felelős, szintén csökkenti a massza alakíthatóságát, azonban növeli mázazhatóságát.

AZ EURÓPAI PORCELÁN

Kínában a porcelán alapanyagát a természetben talált állapotában bányászták, Európában viszont nem található ilyen lelőhely.

Évszázadokig kísérleteztek a kínaihoz hasonló edények előállításával, de nem tudták visszaadni a porcelán finom színeit és csillogását. A hollandiai Delft fajanszműhelyeiben tökéletes másolatait készítették el a kínai porcelánnak, de az ónmáz meleg árnyalata nem hasonlított a porcelán hideg fehérségéhez.

Az alkimisták kísérletei is hozzájárultak a porcelán európai feltalálásához. Annyit tudtak, hogy magas hőmérsékleten, különböző földek és ásványok keverékéből égetett anyagból készül.

A 17. század végén a szász választófejedelemnek dolgozó E. W. Tchirnhausen matematikus kísérletezett a porcelán előállításával, majd halála után Johann Friedrich Böttger gyógyszerész és alkimista Auer-ben kaolinra talált, és sikerült porcelánt és hozzá mázat előállítania.

1710-ben megalakult Albrechtsburgban az eső európai porcelánmanufaktúra, a Vöröskőedény –és Fehérporcelán ­-Manufaktúra. Böttger kidolgozta a porcelánanyagok és mázak összetételét, sikereit azonban már nem élvezhette, mert 1719-ben meghalt.

Kísérleteit Johann Gregor Herold folytatta, aki a gyár vezetését is átvette, és a színezést is megoldotta, valamint tökéletesítette a dekorálás technikáját.

A 18. század közepére Meissenben a porcelángyárak már szép, fehér színű porcelánt tudtak gyártani, alkalmazták a máz alatti kék festést és kialakult a „hagymaminta”. A gyár szobrásza, Kändler teremtette meg az európai figurális porcelán szobor műfaját. Szobrait kortársairól, barokk stílusban mintázta meg.

A meisseni porcelán titka hamar kiszivárgott, és 1718-ban Claudius Innocentus du Paquier létrehozta Bécsben porcelánüzemét. A korai darabok azonban még sárgás színűek, formálásuk vaskos, minőségben elmaradnak a meissenitől. Dekorálásuk viszont már kezdetektől képvisel egy sajátos, bécsi stílust.
1719 és 1864 között gyártott termékeket Altwiennek hívják és a gyűjtők, különlegességük miatt nagy becsben tartják.

1744-ben Mária Terézia a gyárat császári tulajdonba vonta, ezután élte virágkorát, majd lassú hanyatlást követően 1864-ben megszűnt.
Az olaszok sem maradtak el a németek mellett, elsőként a Medici család idejében (1574-1620) sikerült előállítaniuk egyfajta lágyporcelánt, amelyet ma Medici-porcelánként ismerünk, és körülbelül 60 fennmaradt darabját múzeumok őrzik. Elsőként 1720-ban Velencében alakult manufaktúra, amely mindössze 7 évig működött. Majd a Firenze közeli Docciaban alapított Carlo Ginori márki keményporcelánt gyártó üzemet 1737-ben. Kezdetben a gyár termékei szintén szürkések, fénytelenek, durvák voltak.

Franciaországban Rouenben 1673-ban alapította meg Louis Poterat az első lágyporcelánt gyártó üzemet apja fazekasüzeme mellé. Majd 1745-ben Vincennes-ben alakult üzem, amely Sèvres-be költözött, és indult világhódító útjára, telt alapszíneivel, aranyozással háttérbe szorította még a meisseni porcelánt is. Új stílust teremtettek az étkészlet és díszedények terén.

Anglia a hagyományostól eltérő utat járt be a porcelángyártás története során. Kereskedő ország révén sokféle porcelánáruhoz hozzájutottak, illetve a legfőbb megrendelő nem az uralkodói osztály volt, hanem a polgárság, ezért a tömegtermelés volt inkább szempont. Kísérleteik során eljutottak a csontporcelánhoz, amely kevésbé ellenálló, azonban díszítése egyszerű, színei gazdagabbak. 1745-ben indult gyár Derby-ben.

Termékein meisseni és vincennes-sèvres-i hatás uralkodott. A híres worcester-i gyárat 1751-ben alapították, amelynek specialitása a teáskészlet volt, és itt alkalmaztak először a tömegtermelést támogató matricatechnikát, amelyet Robert Hancock vésnök honosított meg a porcelángyártásban.

Oroszországnak sokéves próbálkozás után végül Vinogradov orosz kémikus fejlesztette ki a keményporcelánt, a szentpétervári Cári Porcelángyárat a Romanov család támogatta, amely az államosítás után Lomonoszov Porcelángyár néven működött tovább, feladata a nagy szériás gyártás lett.

Dániában a porcelángyártást kezdetben francia mintára alapozták, majd a lágyporcelánról áttértek a keményporcelán gyártására. A koppenhágai gyárat 1799-ben államosították Királyi Dán Porcelánmanufaktúra néven. Híres terméke a Flora Danica botanikai atlasz mintáival díszített cári készlet.

Csehországban, bár a kaolin rendelkezésre állt, a habsburg császári privilégiumok miatt nehézkesen indult a gyártás, több próbálkozás után 1792-ben alakult meg a Második Cseh Porcelánmanufaktúra, amely ma Haas és Czjzek néven működik.

MAGYAR PORCELÁN MANUFAKTÚRÁK

A magyar kőedénygyárak legtöbbje a 18. századi porcelánláz idején megpróbálkozott a porcelán előállításával, a császári tilalom azonban nem kedvezett a gyáralapításnak. A német, bécsi, velencei gyárak alig bírták a megnövekedett keresletet, így minden országban sorra nyíltak az üzemek. Ahol pedig nem sikerült porcelánt gyártani, ott a hozzá nagyon hasonló fehér ónmázas fajanszedényeket készítették, a porcelántárgyakon szokásos mintákkal, színekkel.

A holicsi manufaktúra ebből élte virágkorát az 1770-es évekig, majd 1786-tól átállt kőedénygyártásra. Porcelánt csak igen keveset gyárthattak a bécsi gyár monopóliuma miatt, és a kereslet csökkenése végül 1825-ben bezáráshoz vezetett.

Körmöcbányán 1820-tól indultak meg a kísérletek, amelyek végül nem vezettek sikerhez, egyetlen porcelántárgy maradt fenn ebből az időből.

Szerencsére a tiltó rendelkezések ellenére akadt úttörő, Széchenyi biztatására Bretzenheim herceg alapított porcelángyárat 1825-ben Telkibányán, ahol hazai kaolint tudtak felhasználni. Virágkorát az 1831-38 közötti időszakban élte, kiváló minőségű termékeket gyártott, olasz és angol formák, a díszítésben, német, cseh és japán motívumok is jellemzőek. A kaolinforrás kimerülése és a konkurenciaharc miatt 1907-ben bezárták.

A dunántúli Herenden Stingl Vince kőedénygyárában Fischer Mór segítségével 1839 után indult meg a porcelángyártás. Az arisztokrata családok készleteinek pótlásával alapozták meg a formai és díszítésbeli gazdagságot. A bécsi gyár gyakorolta a legnagyobb hatást a termékekre, a szabadságharc után Herendre kerülő bécsi formapark új stílust indított el. Az 1920-30-as években kisplasztikákat gyártottak sikerrel.

A II. világháború után államosították, de arculatát mai napig megőrizte, ma részvénytársaságként működik.

Hollóházán már 1777-től működött üveghuta, majd Károlyi gróf a birtokán található kaolin felhasználásával 1831-ben kőedénygyárrá alakította a hutát, a szomszédos telkibányai gyár sikerén felbuzdulva. Az 1831-49 közötti időszakban virágzott a kőedénygyártás, majd az államosítás után rövid idejű szigetelőporcelán gyártást követően, 1957-től végleg használati porcelán termékek készítésére szakosodott, 1972-től már keményporcelánt gyárt.

A pécsi kőedénygyár 1868-ban családi vállalkozásként indult, kezdetben kőedénygyártással, főként használati cikkek és dísztárgyak készítésével. A megnövekedett keresletnek köszönhetően később a legfőbb ágazattá az épületkerámia gyártás vált. 1885-ben az épületkerámia minőségének javítására tett anyagkísérletek eredményeként jött létre a Zsolnay gyárban a Steindl-massza, amelyet a Parlament felépítésének hírére alkottak meg, és a Parlament tervezőjéről neveztek el.

A pirogránit egy kőhöz hasonló szilárdságú égetett kerámia, amelynek alapanyagát a Steindl-masszából fejlesztette tovább Zsolnay. Kísérletezései során előállította a plutonitot, egy kőszerű, máz nélküli barnás-szürkés kerámiát, amely a gres (préselés után égetett agyag) és a pirogránit közé sorolható.

Zsolnay Vilmos vezetésével 1870 körül kezdtek kísérletezni a porcelánnal, ekkor angliai mintára csontporcelánt sikerült előállítaniuk. Az 1880-as évektől szigetelő porcelánt is gyártottak, és 1900-tól megindult a porcelán használati tárgyak gyártása is.

Petrik Lajos, a budapesti Ipariskola igazgatója és Wartha Vincze, a Műegyetem professzora kísérleteztek sikeresen a redukciós mázakkal. Zsolnay Vilmos az ő kísérleti eredményeikre támaszkodva egyedül fejlesztette tovább a technológiát, az ő nevéhez fűződik az égetési eljárás és a sokszínű mázazás kidolgozása. A technika az „eozin” nevet kapta, a görög „eos” (hajnal) szóról, talán mert az első sikeres darabok halványpiros színe a hajnal pírjára emlékeztetett. Az eozinmázas porcelánok meghozták a világhírnevet Zsolnay számára. A II. világháború után azonban államosították a gyárat.

1991-től Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. néven működik, visszahozva az egykori termékpalettát.

1854-ben Budapesten létrejött a Hüttl-féle porcelánfestöde, amely 1904-ben kis szériás termékek gyártását is elindította. Óbudán felépített gyárukban igényes porcelánt gyártottak cseh kaolinból, többek között a királyi palota étkészlete is itt készült. Az államosítás után Aquincum Porcelángyár néven működött tovább, amelyet a 1990-es években bezártak.

A hódmezővásárhelyi Alföldi Porcelán gyárat 1969-ben alapították a térség fazekas múltjára és a közeli földgáz lelőhelyre alapozva. Ma Alföld Porcelán Edénygyár néven működik, többnyire külföldre exportál.

Forrás:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Porcelán

https://www.sumidamagazin.com/2020/11/11/a-porcelan-tortenete/

Napjainkban a magyar kortárs porcelánművészet nemzetközi mércével is rendkívül magas művészi színvonalú, sokszínű, izgalmas formavilágú. Kiválóan megmutatja a szellemi folyamatokat a manufaktúrákra, illetve az autonóm művészekre jellemző karakterisztikus jegyeket és specifikumokat.